„A mézeskalácsosság a legszellemesebb mesterség. Nem a Mercur patronátussága alatt áll, hanem az Ámoré alatt. Csupa merő szerelem, csupa incselkedés. Nem is mesterember a mézeskalácsos, hanem poéta. Hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra kényszeríti az arcokat a süteményeivel.”
(Mikszáth Kálmán)

Jancsi és Juliska meséje is német eredetű: két helyi mézesbábos konkurenciaharcának szájhagyomány útján elterjedt története.
Katherina Shrader nagyon neves mézeskalács készítő asszony volt, akinek a spessarti erdőben állt a háza.
Őt vádolta meg boszorkánysággal kikosarazott udvarlója, Hans Metzler, aki szintén mézeskalács készítő volt, azt állítva, hogy embereket csábít magához, felhizlalja és megeszi őket. Az asszonyt végül a vád alól felmentették, de a feljelentő nem nyugodott bele az ítéletbe, és belökte áldozatát a forró mézeskalácssütő kemencébe.
A világ sok országában különböző időszakokban és helyi tradíciók szerint készítik a mézes finomságot. Például az angoloknál is nagy hagyománya van a karácsonyi mézes sütésének, ilyenkor készül a Ginger Bread, az emberke formájú, gyömbéres kalács. Amúgy egész évben nagy népszerűségnek örvend az illatos sütemény.
Országunk területén már közel két évezrede is készítettek mézeslepényt. Magyarország területén már valószínűleg az Árpád-korban is foglalkoztak a mézes tészták készítésével.
Sokáig a mézeskalács azon kevés „művész alkotás” közé tartozott , amely minden falu legkisebb viskójába is eljutott. A művészien faragott ütőfákkal megformázott mézeshuszár, betlehem, mézesszív.

